Bronislawa Wajs-Papusa (1910-1987) az első ismert, lengyelországi cigány költőnő volt.

1949-től jegyezte le cigányul költött verseit. A cigány népköltészetből kinövő költészetében népének sorsát énekli meg-saját életének sorsfordulataival teletűzdelve.

Legjobb műve, a Julian Tuwim által is nagyra értékelt Cigány ének, ami Papusa fejében megszületett című himnusz.

Két verseskötete jelent meg Jerzy Ficowski fordításában s az eredeti szövegekkel: Papusa dalai (Piesni Papuszy, 1973) és a Mondott dalok (Piesni mówione, 1973). Ficowski Erdőm, én atyám (Lesie, ojcze mój) címmel 1990-ben adta ki válogatott verseit.

Nem akarunk gazdagságokat

Mi nem akarunk gazdagságokat,
élni akarunk.
Eső szél és könny -
ennyi a cigány boldogsága.
Mert benne születtem meg,
vérbe borult a szív,
az igazi cigányság
könny és mosoly.
Ti, madaraim,
hogy eszem a csőrötök!
Gyönyörű madárkáim!
Ki hallgat meg titeket,
ha már cigányok sem járják az erdőt?
Madaraim, picinykék és nagyok!
Ki szór nektek morzsát?
Mind, mind szálljatok ide,
daloljatok nekem.
Ti – nekem, én – néktek,
hogy másnak is énekeljetek.
Bejártam minden kerek erdőt,
de nem leltem rá ama jelre.
Csak tüzecskére leltem,
ott állott a kis cigány leány,
a boldogtalan és szegényke.
Az hát a cigányok jele.

Bronislawa Wajs-Papusa
(Fordította Kovács István)