Volt egyszer egy öregasszony. Annak az asszonynak fiatal korától vénségéig csak egy fia született. Még azt sem tudta, hogy kitől való a fiú, mert apja nem volt. Iskolába adta a szegény asszony a gyereket. Amikor a fiú nyolcéves volt, szólt az anyjának:
- Mama!
- Mi az, fiam?
- Mama, a városban láttam, hogy egy idős ember milyen szépen fest.
- Ó, fiam, az sok iskolát kijárt, amíg így megtanult festeni.
- Mama, haljak meg, ha én is nem tudok úgy festeni, mint ő.
- Na várj, fiam. Ha kijárod az iskolát, neked is berendezek egy műhelyt, s majd te is úgy fogsz festeni, mint az az idős ember.
A fiú járt az iskolába, felnőtt, s mikor felnőtt, anyja beadta ahhoz az idős emberhez, akinél látta, hogyan fest. Mikor beadta, két évig dolgozott az öreg mellett, és két év elmúltával jobban dolgozott, mint az öreg. Nohát látta a fiú, hogy ő már többet tud az öregnél. Akkor hazament, műhelyt rendezett be magának. Olyan szép képeket festett, hogy Isten őrizzen! Az egész világon nem akadt ember, aki olyan szépen festett volna, mint ő. Éjjel-nappal a műhelyében dolgozott. Egyik éjszaka tizenkét órakor beállított hozzá egy nagy úr:
- Jó estét!
- Szintúgy te is élj, kedves uram!
- Nézd, fiam! Hallottam híredet, hogy milyen nagy festő vagy.
- Hát aztán, kedves uram?
- Nézd, szegény fiú! Nézd, munkát hoztam neked, hogy készíts egy szobrot a feleségemről. A feleségem tizenöt évvel ezelőtt meghalt, és csak egy képem van róla. Szeretném a szobrát elkészíttetni. Mikorra készülnél el vele?
- Ó, uram! Kedves uram, ennek az elkészítésére sok idő kell.
- Nézd, készítsd el nekem péntekre. Jól megfizetek érte.
A fiú dolgozik a képen, dolgozik, dolgozik. Az úr egy marék aranyat adott neki. Mikor a fiú látta, hogy aranyat ad neki, aranypénzt, még inkább megjött a kedve.
- Ejnye, Istenem, miféle ember lehet ez, mert csak a királynak van olyan pénze, mint amilyent ő adott nekem. Na, semmi baj, kedves uram, péntek estére jöhetsz érte. Nekilát a legény, éjjel-nappal dolgozik a képen.
Péntekre pontosan olyan szobrot készített, mint amilyen a felesége volt. Jön az úr négy legénnyel meg egy nagy ládával, hogy a szobor beleférjen.
Belép:
- Jó estét!
- Szintúgy te is élj, kedves uram!
- No, készen van a szobor?
- Készen, kedves uram.
- S hol van?
- Nézd csak, itt van.
No, megragadja a fiút, belenyomja a ládába, lezárja a ládát, a négy legénye felkapja, és indul vele. A fiúval együtt. Mennek, mennek, messzinél messzibb, távolnál távolabb. Szegény anyja reggel megy a fiúért, hogy hívja reggelizni. Megy, látja, hogy a fiú nincs ott. A szerszámai ott vannak az asztalon, de a fiú nincs sehol. Szegény öregasszony keresésére indul a faluban. Nem találja sehol. Sírásra fakad:
- Ejnye, Istenem, mi történhetett szegény fiammal, hogy eltűnt, nem kerül elő!
A négy legény viszi, messzinél messzibb, távolnál távolabb, a világ végére. Mikor a világ végére érnek, felviszik egy nagy hegyre. Azon a hegyen csak egy nagy fa állt; ott kiborították a ládából, és az ördögök elmentek. Mert az négy ördög volt, meg a vezérük. Mikor a fiú magához tért a hegyen és körülnézett, majdnem meghalt ijedtében. Kígyók voltak, ott, egyik nagyobb, mint a másik. Mikor a fiú látta:
- Ejnye, Istenem, mi lehet ez? Hogyan kerültem ide?
Azt sem tudta szegény fiú, hogyan került oda a hegyre. Dél tájban aztán a kígyók előbújtak és sütkéreztek a napon a hegyen. Dél felé a nap elérte a hegyet, s a fiú látta, hogy a kígyók előmásznak, egyik nagyobb, mint a másik.
- Ejnye, Istenem, mitévő legyek itt e között a sok kígyó között, mert itt rögtön felfalnak! Szegény édesanyám odahaza semmit sem tud rólam.
Meglátja a fát. Felmászik a fa tetejére. Az egyik legnagyobb kígyó észrevette a fiút, és utána mászott a fára. Mikor a fiú látta, hogy a kígyó mászik utána a fára, nem volt nála semmi, csak egy kis bicska a zsebében, amivel evett. Előveszi a bicskáját, letör egy hosszú faágat, ráköti a fára a bicskát, és amikor a kígyó odaért hozzá és kitátotta száját, hogy felfalja, akkor belenyomta a bicskát a fával a szájába. Így sikerült megölnie a kígyót. Mikor a nap lement, a kígyók mind visszahúzódtak. Ekkor lemászott a fáról, kihúzta a bicskáját a kígyóból. A kígyót szíjakra hasította, amíg annyi szíjat hasított, hogy majdnem leért a hegyről. Megkötötte a szíjat a fához, és leereszkedett a hegyről. De a szíjak csak a hegy közepéig értek le. Gondolkozott a fiú:
- Ejnye, Istenem, félig lejutottam; itt maradjak?
felmásszam? Odafent megölnek. Inkább lebocsátkozom innét.
Levetette magát, és leért a rendes földre. Úgy megütötte magát a fiú, hogy csak három nap múlva tudott felkelni. Ám amikor a négy legény szállította a ládában, három tündérlány látta az ablakból, hogy négy legény hurcol egy nagy ládát. A fiú nekiindult, hazafelé tartott, messzinél messzibb, távolnál távolabb. Azt sem tudta, hogy merre induljon, mert nem tudta, merre vitték. Megy a fiú, megy, megy, egyszer csak megpillant egy nagy palotát. Mikor meglátja azt a nagy palotát:
- Ejnye, Istenem, mi lehet ez? Mert talán csak a királynak lehet olyan palotája, mint amilyen ez.
Bemegyek.
Bement a fiú. Az a három tündérlány lakott benne, akik látták, amint a négy legény szállította. Belép a fiú, köszön, köszönnek neki a tündérlányok. Mindjárt fogják, ennie adnak, levágják a haját, megborotválják, megfürösztik, mondják neki:
- Hát mi járatban vagy errefelé, kedves fiú?
- O, hagyjatok békén, azt sem tudom, hogyan kerültem ide.
- Mégis, mégis, hol voltál?
Mondja nekik a fiú:
- Nézzétek, hol, s nézzétek, hol.
Akkor a tündérlányok rájöttek, hogy ki volt abban a ládában, amelyiket a négy legény vitt. Azt mondja a legidősebb tündérlány:
- Na, semmi baj. Lakjunk itt négyesben. És esküdjünk meg, hogy édes testvérek leszünk. Jó dolgod lesz itt miközöttünk.
Jól van. A fiú megesküdött, hogy édes testvérek lesznek, és mint négy testvér laktak ott a fiúval. A fiúnak a királynál sem lehetett jobb dolga, mikor odahaza volt és végezte a dolgát, mint ott a tündérlányoknál. Egyszer aztán azt mondja neki a legidősebbik lány:
- Nézd, drága kedves testvérem! Mindenhová mehetsz, csak éppen a kert végébe nem mehetsz.
Ejnye, Istenem! A fiú vár, töprenkedik magában:
- Mi lehet ott a kert végében, hogy nem szabad oda mennem? Semmi baj, nem megyek oda.
Egyik szombat este felöltözik a három nővér, mennek a maguk országába. Otthon hagyják a fiút:
- Nézd, drága kedves testvérem! Itt minden a te kezedre van bízva; azt csinálsz, amit akarsz. Csak azt az egy dolgot ne tedd!
A lányok elmennek. Ő dél felé felkel, kimegy magának a kertbe, hogy megnézze, mi lehet ott a kertben. Odamegy, látja, hogy ott van egy tiszta tej-tó.
- Ejnye, Istenem! Miféle tó lehet ez? Mifelénk ilyen tej-tavak nincsenek.
Várakozik, várakozik, egyszer csak látja, hogy jön tizenkét galamb. A galambok jönnek, átbucskáznak a fejükön, tizenkét lány válik belőlük. Beugranak a vízbe, fürödni. A fiú nézi őket, no, ezek szép nők. Nem szól semmit, fogja magát, elmegy. Jönnek haza a testvérei. Mondja nekik:
- Nézzétek, drága kedves testvéreim, mit láttam a kertben! Ezért mondtátok, hogy ne menjek oda?
- Ezért, drága kedves testvérem, mert ha azok ellen valamit vétesz, azok megölnek. Ők erősebbek nálad.
No, semmi baj. A legény nekikezd, elmondja:
- Nézzétek, láttam egyet közöttük, s azt úgy megszerettem, hogy ha nem láthatom minden nap, meghalok. - O, testvérem! Ne törd magadat utána, mert az úgysem megy hozzád. Te nem olyan ember vagy, hogy az ő fajtáját valaha is elvehesd.
- Én azt sem bánom, ha ma meghalok, de addig megyek, amíg ráakadok.
- Semmi baj, testvérem. Ne menj te sehová. Ha látni akarod, holnap újra eljön fürödni.
No, a legény alig győzte kivárni, hogy elteljen a nap, jöjjön a következő nap. Eltelik a nap, megint kimegy a kertbe. Látja a nőt - ő volt a legkisebbik testvérük. Mert az a tizenkét nő annak a háromnak a testvére volt. Felkapja a legkisebbiknek a ruháját, beviszi. Bevitte, bement a ruhájával. A többi tizenegy távozik, de a legkisebbiknek nem volt mivel mennie. Elkiáltja magát:
- Legény, hozd vissza a ruhámat! Hadd nézzek a szemedbe: milyen szemed van?
Mikor meghallotta, bizony visszavitte a ruhát. Fogta a ruhát, felöltözött, azt mondta a legénynek:
- Na, én akkor leszek a tiéd, amikor az én vizeimen (? országomban?) fogsz járni.
Akkor a lány fogta magát, elrepült. A legény sírva fakadt: miért adta vissza a ruhát? Bemegy, egyre sírva-ríva. Mind sír, mind zokog. Nővérei nem bírták megállítani, hogy ne sírjon, ne gyötörje magát. Egyszer aztán azt mondja a legnagyobbik tündérlány:
- Ha már annyira menni akarsz, nézd, menj ide s ide. Menj át a szomszédba a nagybátyámhoz. Ő tudni fog mondani valamit arról a lányról.
Az a szomszédság, a nagybátyja, a világ végén volt. Fogja magát a fiú, indul. Mikor a kapuig ér, megszólal a legfiatalabbik húguk:
- Lányok, hogy engedhetjük így útra ezt az embert?
Hiszen amíg közöttünk volt, ő is tett nekünk ezt-azt. Adjunk neki valamit, amivel tovább menjen. Utána kiáltanak:
- Gyere vissza, drága kedves testvérünk! Nézd ezt a lovat! Ezen megérkezel a nagybátyánkhoz. Onnét kezdve majd másik lovat ad neked, hogy azon menj tovább, ha útba tud igazítani.
A fiú felül a lóra, indul. Megy, megy, messzinél messzibb, távolnál távolabb, amíg megérkezik a nagybátyjához. Mert már neki is nagybátyja volt, mióta testvérséget fogadott a három tündérlánnyal. Odamegy, beköszönt hozzá. A király volt.
- Szintúgy te is élj, fiam. Mi járatban vagy errefelé?
- O, kedves bácsi, ha tudnád, nem kérdeznéd. Nézd s nézd, miért jöttem, hogy kérdezősködjem tőled. Talán tudod, hol található ez meg ez a lány?
- O, drága kedves fiam, nem tudom megmondani neked, hol található. Hacsak a bátyám nem tudja, mert ő öregebb nálam, többet járt a világban, mint én. Én fiatalabb vagyok, csak itt jártam, látod, a városomban. Eredj a bátyámhoz, ő talán tud mondani neked valamit.
- S hol lakik a bátyád?
- Hó, csak itt, a szomszédban.
Az a szomszédság a világ végén volt. Ad neki egy másik lovat, és a fiú indul a világ másik végére. Odamegy, belép, köszön:
- Jó szerencsét, drága kedves bátyám!
- Szintúgy te is élj, fiam. Mi járatban vagy errefelé, ahol még a madár sem jár, nemhogy ember?
- O, drága kedves bátyám, ha az embert a nyomorúság hajtja!
- Be jól mondod! Ülj le, egyél, igyál, utána majd elmondod.
A legény leül. Ételt, italt tesz elébe az asztalra. A legény eszik, s neki fog elbeszélni:
- Nézd, amikor a nővéreimnél voltam, a kertjükben tizenkét órakor jött tizenkét lány fürdeni. S én nem tudom, honnét jöttek, hogy utánuk mehessek.
- Hó, drága kedves fiam, nemcsak te nem tudod, én sem tudom.
- Hogy lehet, hogy nem tudod, mikor nézd, a fiatalabbik bátyám azzal küldött hozzád, hogy te tudod.
- Ó, azt hitte, hogy tudom, de én sem tudom. De semmi baj! Eredj a legidősebbik bátyánkhoz. Ő talán tudja. Ha ő sem tudja, akkor a világon senki sem tudja.
- Hol lakik?
- Csak itt, a szomszédban.
Az a szomszédság megint a világ végén volt. Másik lovat ad neki a nagybátyja, felül a lóra, megy tovább. Nem sok idő múltán megérkezik a legidősebbik bácsihoz. Oda is belép, köszön a fiú. Visszaköszön a bátyja:
- Na, mi járatban vagy errefelé, fiam, mert itt még a madár sem jár, nemhogy ember?
- Ó, kedves bácsi, ha az embert a nyomorúság hajtja!
- Ó, be jól mondod! De biztosan éhes vagy. Együnk, igyunk, utána majd beszélgetünk. Valamit majd kisütünk. Ételt, italt tesz a fiú elé. A fiú eszik, utána azt mondja neki:
- Na, most mondd el, miért jöttél.
- Nézd s nézd, amikor a három nővéremnél laktam, tizenkét órakor tizenkét lány jött a kertbe fürödni. S nem tudom, hol laknak. Csak úgy útnak indultam, de nem tudom, merre.
- Ó, fiam! Ez nehéz ügy! Én sem tudom, hol laknak. De eredj, menj el a világ végére, az óriásokhoz. Ha az óriások királya sem tudja, akkor nem tudja a világon senki. No de ha ide jöttél hozzám, megajándékozlak valamivel.
- Mégis mivel?
- Nézd: ezzel a sapkával.
Megnézi a fiú a sapkát, gondolja magában: " Ejnye, Istenem, milyen bácsim van nekem! Egy ócska sapkát ad nekem, az is szakad szét. Mihez kezdjek vele?"
- Ezt a sapkát adom neked, drága kedves fiam, meg ezt a pipát, és ezt a sípot.
- Mihez kezdjek ezekkel, kedves bácsi?
- Hó, drága kedves fiam! Te éppen az ördögök országán fogsz áthaladni. S ha ezt a sapkát a fejedre teszed, senki sem lát téged. Mert az ördögök országán nem tudsz csak úgy keresztülmenni, mert ahogy meglátnak, rögtön megölnek.
Mikor a fiú hallotta, felsóhajtott: "Ejnye, Istenem, még az ördögökkel is lesz dolgom! - Hát ez a többi holmi mit jelent?" [...]
- Na, akkor a nagybátyja adott neki egy sast:
- Drága kedves fiam, ezen fogsz menni. Ne félj tőle, nem bánt. Odáig mégy vele, ahol majd letesz. Azután az Isten segítsen!
A sas hátára veszi. Amennyit néhány év alatt haladt volna, azt a sas néhány perc alatt megtette, egészen az óriások országáig. A határszélen letette a fiút a hátáról, és ezt mondta:
- Na, innét már menj, ahogy akarsz. Idáig elhoztalak, tovább már nem vihetlek.
Nézi a legény: "Ejnye, Istenem! Eddig eljutottam, ahogy eljutottam, de innét már nehéz lesz."
Belép a legény az óriások országába. Nézi az ottani embereket, akkorák, hogy az Isten őrizzen.
- Ejnye, Istenem, csak meg ne lássanak! Ha ezek rám lépnek, végem van. De semmi baj. A bácsim adott valamit, majd elrendezem vele őket.
Előveszi a sípot, abba az irányba fordul, amerre mennie kell, és belefúj. Az óriásoknak nem volt erejük ott elhaladni, amerre a síppal fújt maga előtt. A fiú pont úgy mehetett, mintha odahaza volna az anyjánál. Jól van. Nevetett az óriásokon, hogy ekkora emberek nem tudják bántani őt. Megy, megy amíg kiér az óriások országából. Mikor onnan kiért, az ördögök országába jutott. Már távolról látta, milyen füst van az ördögök országában, milyen lucsok van ott, hogy verekszenek, hogy ordítoznak. Mondja a fiú:
- Ejnye, Istenem, ezek elintéznek, ha belépek az országukba. Már ettől a nagy kiabálástól is meghalok, nem hogy, ha megfog valamelyik!
Amikor a határszélére ért, megállt, gondolkozott, hogy mit tanácsolt a bácsija. Gondolkozik, gondolkozik, egyszer csak eszébe jut:
- Hoppá, ezt az ócska sapkát kaptam tőle!
Fogja a sapkát a fiú, felteszi a fejére. Elindul az ördögök közé. Persze az ördögök mind ott mentek el mellette. A legény ijedtében ellökte őket. Erre azok veszekedni kezdenek, hogy miért lökte meg őket a másik. Akkora verekedés támadt az országban, hogy az Isten őrizzen. A fiú rémülten igyekezett kifelé, amíg kijutott az országból. A sárkányok (?) országába került. Ott akkora sárkányok voltak, mint a sátánok (?). Mikor a fiú látta:
- Ejnye, Istenem, a bácsikám azt mondta, hogy ezek sárkányok. De hiszen ezek sátánok (?). Becsapott! Mikor azokat a sárkányokat látta a fiú, még jobban megijedt, mint az ördögöktől. Megáll, gondolkozik:
- Mit adott a bácsikám, hogy mit csináljak?
Előveszi a zsebéből a pipát. Mikor a pipát elővette és egyet fújt belé, fal támadt az ég partjától a föld széléig. Mind a fal mentén haladt, és a sárkányok nem tudták bántani, mert azok a fal túlsó oldalán voltak, a legény a fal innenső oldalán. Így aztán ment magában. Mikor kijutott a sárkányok országából, nem látott semmi mást, csak vizet.
- Ejnye, Istenem, idáig eljutottam, ahogy eljutottam, de a vízen hogy kelek át? Ilyen nagy vízen nem tudok átúszni. Belefúlok a vízbe.
Onnét már nem volt hová mennie; se előre, se hátra. Ott marad éjjel-nappal. Három hét múlva arra jár egy öreg ember. Mikor a fiú látja, megretten tőle:
- Ejnye, Istenem, ez idáig nem láttam embert errefelé.
A fiú is megijedt az öregtől, az öreg is a fiútól.
Valahogy aztán odaballag hozzá az öreg. Köszön neki az öreg, a fiú is köszön neki. Megszólítja az öreg ember:
- Honnét jössz, kedves fiam, hiszen errefelé az istenadta földről nem jár ember? Nemhogy ember nem jár, de még madár sem; nincs annyi ereje, hogy idáig repüljön.
- Ó, hová nem viszi el a nyomorúság az embert, kedves öregapám!
- Jó, jó, de olyan nagy csapás mégsem érhetett, hogy ilyen hosszú útra kelj!
- Nézd s nézd, miért jöttem.
Elmondja neki. Az öreg tudta, hogy kiről van szó.
Mondja:
- Nézd, a szeretőd be van zárva, mert amikor visszaért, ő egy cseppet később érkezett, mint a nővérei. A király megbüntette, bezáratta.
- Nos, nos, hogyan juthatnék be hozzá?
- Hó, fiam! Az istenadta földről senki sem juthat be a lányhoz.
- De mégis, hogyan? Ha nem válthatok szót vele, nem láthatom legalább?
- Hó, fiam! Látni nem láthatod, de szót válthatsz vele.
- Hát hogyan?
- Nézd, a feleségem takarítónő nála. Ő hordja neki az ételt.
Na, maga mellé veszi az öreg, hazaviszi magához. Az öregasszony oda volt a királynál, ahol dolgozott. Este hazatér. Az öreg elmondja neki:
- Nézd, miért jött ide ez a fiú. Mondd meg a lánynak, hogy itt van.
- Megmondom neki.
Másnap reggel felkel az öregasszony, megy oda. Ott tesz-vesz (?) a lánynál, ételt visz neki. Szól a lánynak:
- Nézd, itt van az a legény, ha emlékszel rá, aki ellopta a ruhádat.
- Hol van?
- Nézd, nálam van otthon.
- Ejnye, Istenem, hogy tudnád elintézni, hogy ide jöjjön hozzám?
- Hó, azt nem tudom megtenni, hogy ide jöjjön. Nézd, a király észreveszi, s engem is megölet, téged is, őt is. No, semmi baj. Az öregasszony megmondta, azzal fogja magát, hazamegy, elmondja a fiúnak:
- Nézd, mit mondott: hogy úgy intézhetnénk, hogy odamenj hozzá.
- No, semmi baj; holnap veled megyek.
- Jaj, velem nem jöhetsz, mert a király észreveszi és megölet. S nekem csak a királynál van megélhetésem.
- Ne félj, nem ölet meg.
Reggel az öregasszony felkel, megy a legénnyel egészen a kapuig. Amikor a kapuhoz értek, fejére teszi a sapkát, úgy megy be. Az öregasszony mind nézi, hová lett a fiú? "A kapuig velem jött, innét eltűnt." Gondolja, hogy biztosan nem mer bejönni, talán elfutott. Az öregasszony bemegy, fogja a szerszámait, a seprűt, vödröt, megy takarítani a tömlöcben a lánynál. Mikor az öregasszony bement, a legény is ment vele. Ott takarítgat, ételt visz neki, aztán elmegy az öregasszony. A legény ott maradt. Leveszi a fejéről a sapkát. Mikor a lány meglátta, majdnem meghalt:
- Ejnye, Istenem, hogyan kerültél ide, mikor még a madár sem jön erre a ti vizeitekről?
- Ó, hová nem jut el az ember, ha akarja? Bárhová!
No, a legény fogja, megöleli, megcsókolja. Délben jön az öregasszony az ebéddel. Mikor megjön, leteszi a lány elé az ebédet, a legény meg fogja a sapkát, fejébe csapja, ölébe kapja a lányt, távozik vele. Kimegy onnét, egyenesen az öreghez. Senki sem látta, hogy odabent járt. Mikor megérkeztek, az öreg látta a lányt:
- Ejnye, Istenem, hogyan tudtad megszöktetni onnan?
- Nagyon jól, öregapám!
- No, ha jól, akkor sebesen távozzatok innét, mielőtt a király észreveszi, hogy nincs ott a lánya; mert az öregemet is megöleti, engem is. Azt fogja gondolni, hogy az öregem szöktette meg, mert csak ő jár be hozzá.
Erre a fiú ezt mondja:
- Nincs semmi baj. Jelentse a királynak, hogy a lány megszökött a tömlöcből.
Szalad fel az öregasszony, sírva, jajveszékelve:
- Drága királyom, drága királyom!
- Mi történt?
- Nézd: a lány eltűnt a tömlöcből!
Mikor a király ezt hallotta, égnek állt a haja. Semmi baj! A tündérlányok felpattantak: utána! De nem volt ki után menjenek, mert nem látták. A legénynek fején van a sapka, a lány az ölében van. Megy, megy, a sárkányok határszéléig. Mikor odaért, megint elővette a pipát, megint belefújt a pipába, megint fal támadt az ég aljáig. Megint elmentek a fal mentén, úgy, ahogy jött. Onnét kiérve, az ördögök országába ért. Hogy ne nyújtsam hosszúra a mesét, éppen úgy ment végig, ahogy jött. Megy, megy; a sas az óriások határszélén várt rá. Jött a sas, mindkettőjüket a hátára vette, elvitte a bácsikájához. Ő most már a lánynak is nagybátyja lett, a legénynek is az volt, bár csak ő fogadott testvériséget a három tündérlánnyal. Asztalhoz ültette őket, ettek, ittak; ne menjenek sehová, maradjanak ott nála. Ott ültek, ameddig ültek; azután fogták magukat, tovább indultak. Visszaértek a másik bácsihoz. Ott töltöttek két-három napot. Aztán oda értek vissza, ahonnét a legény elindult: a három nővéréhez. Mikor odaértek, nagy volt a három nővér öröme, hogy visszatért a drága kedves testvérük. Nagy lakodalmat csaptak négyesben, azaz, hogy most már öten voltak. Úgy mulattak ott ötödmagukban, mint mások ötvenen. Ettek, ittak.
No, idő múltán, néhány év múlva, olyan vágyakozás fogta el a legényt az anyja után, hogy az Isten őrizzen.
- Ejnye, Istenem, drága kedves feleségem, nem tudok megmaradni az anyám utáni vágytól!
- Ó, férjem! Ha meglátogatjuk anyádat, neked füst lesz, nekem tűz!
- Ó, drága kedves feleségem, miért mondod ezt? Talán nem fog szívesen látni bennünket az anyám?
- Dehogy nem! Anyád szívesen fog látni, de más ne lásson meg!
Nem, nem, ő nem enged, csak mehessen az anyjához. Egy szép napon szedelőzködnek, indulnak. Megérkezik a házukhoz, már messziről nézi a házukat:
- Ejnye, Istenem, vajon meghalt az édesanyám, vagy él?
Belép a házba; szegény anyja megpillantja:
- Jaj, Istenem, drága kedves fiam! Csakhogy megérhettem, hogy hazatérj! Azt hittem, hogy már soha többé nem térsz vissza!
- Ó, édesanyám! Hogy ne jöttem volna haza, hogy láthassalak!
- És ki ez a szép asszony? Világ szépe ez, fiam. Ilyen szép asszonyt még életemben nem láttam.
- Ó, édesanyám, ő a feleségem.
- A feleséged?
Na, megöleli, megcsókolja, rögtön lepényt süt (?), nekilátnak az evésnek. Elérkezik a vasárnap; a legény szól a feleségének:
- Na, drága kedves feleségem, menjünk mi is a templomba!
- Ó, fiam, ne menj a templomba!
- Hát miért ne?
- Mert csak tegnap-tegnapelőtt érkeztél, s már a templomba mennél.
A felesége is azt mondja:
- Hallod-e, jól beszél az anyád. Ne menjünk sehová, mert ha elmegyünk a templomba, neked füst lesz, nekem tűz.
- Ne félj! Nincs kitől félj.
Fogják magukat, elmennek a templomba. Amikor a királyfi meglátta a lányt, majd meghalt. Az egész templom fénylett a lánytól, amikor belépett. Leül, megtartják a misét, hazatérnek. A királyfi is hazamegy, mondja az apjának:
- Nézd, apám, nézd, milyen szép felesége van annak a szegény embernek! Ha nem jön fel hozzám, én meghalok. Leküld négy katonát:
- Mondjátok meg annak a szegény legénynek, hogy jöjjön fel feleségestül.
A katonák lemennek, szólnak nekik. A legény igen büszke, hogy a király meghívja ebédre:
- Nosza, nosza, menjünk a királyhoz, mert nézd, ebédre hív bennünket!
Na, a lány: - Nem akarom kedvedet szegni, de neked füst lesz, nekem tűz.
Felkészülnek, indulnak. Mikor felértek, az ablak nyitva volt. Asztalhoz ülnek, esznek, isznak, egyszer csak megszólal a király:
- Mondd, fiam, honnét hoztad ezt a lányt, hogy szép asszony?
- Ó, nézd, így s így volt.
A legény dicsekvésbe fogott, hogy hol-merre járt, mit csinált.
- No, ha így áll a dolog, csak akkor lesz a feleséged, ha azzal a heggyel azt csinálod nekem, hogy reggelre el legyen hordva, a helye el legyen egyengetve, s beülteted szőlővel, s reggel hozol nekem egy kancsó bort. Mikor a lány ezt hallotta, átbucskázott a fején, galambbá változott, és kirepült az ablakon. S elment magának.
Ahonnét hallottam, én is úgy mondtam.

Cigány népmese