Költő, műfordító, grafikus.

Bari Károly Bükkaranyoson 1952. október. 1.-én született.

Miskolcon járt gimnáziumba, az érettségi után 1972-1973-ban a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, 1975-1977 a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészkarán folytatta tanulmányait.

1977 óta szabadfoglalkozású. Még gimnazista volt, amikor első, viharos sikert kiváltó verseskönyve megjelent, egymás után két kiadásban. Politikai tartalmú verseiért az 1970-es évek közepén meghurcolták és börtönbe zárták. Kiszabadulása után évekig a társadalom perifériájára szorult.
Cigány népköltészetet, mai francia költőket fordít. Grafikáival hazai és nemzetközi kiállításokon vesz részt. Festményeiből először a Gödöllői Galéria rendezett kiállítást. Ezt követően bemutatták alkotásait Budapesten, Párizsban, Berlinben és Strasbourgban. Különböző külföldi folyóiratokban és antológiákban versei idegen nyelveken is rendszeresen napvilágot látnak.
18 évesen első kötetével országos feltűnést keltett. A Nagy László-i motívumkincs és költői hangütés alkalmazásával, gyakran szuggesztív képalkotással ad jelzéseket a cigányság életének mélyvilágáról.

Holtak arca fölé, versek (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1970, 1971)
Elfelejtett tüzek, versek (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973, 1974)
A némaság könyve (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983)
Tűzpiros kígyócska, cigány nyelvű változat (Gödöllői Művelődési Központ, 1985)
A varázsló sétálni indul, válogatott és új versek, képversek, rajzok (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985)
Az erdő anyja, cigány népmesék és néphagyományok (Gondolat Könyvkiadó, 1990)
Le véseszki déj, cigány népmesék és néphagyományok (Országos Közművelődési Központ, 1990)
Képek, képversek és versek, 12 képeslap (Nyomdacoop-Papírker, 1992)
21 vers (Belvárosi Könyvkiadó, 1992, 1993)
A pontos hely, műfordítások a kortárs külföldi költészetből (Cégér Könyvkiadó, 1993)
Az üvegtemplom, cigány népmesék (KLTE Néprajzi Tanszék, Debrecen, 1994)
Díszletek egy szinonimához, betűképek, képversek (Magyar Műhely, Párizs, 1994)
A tizenkét királyfi, cigány népmesék (Romano Kher, 1996).

József Attila-díj, 1984
Déry-jutalom, 1992
A Soros Alapítvány Irodalmi Életműdíja, 1992
Bezerédj-díj, 1996
A Közép-európai Irodalmi Társaság díja (C.E.T.-díj), 2000
Kodály Zoltán-díj, 2001
Kossuth-díj, 2001
Pro Ethnographia Minoritatum-emlékérem, 2003
Hazám-díj, 2004

Azt hiszitek

Azt hiszitek, hogy csak én
ácsorgok fényért és szeretetért
a város kapuja előtt,
én korbácsolom a ziháló szél
hátát átkaimmal és üvöltöm az égig
kivetettségem siralmait:
tizenhat évem nem elég
arra, hogy befogadjatok,
nem elég arra, hogy fejemről letépjétek
a megaláztatás pókhálóit?

Sokan várjuk a kapukon kívül,
hogy bizalmatok rézkrajcárjaival
megajándékozzatok!

Bari Károly

Kínom indított útnak

Nyers szegénységet füstölgő tanyám
düledező fallal, széltépte tetővel
lógott a világba, bajba csomózva állig.

Kínom indított útnak,
napégette mezőkön,
a völgyek hideg mélységein át,
hogy fölmérhessem magam,
hogy csillagot fakaszak vérből, verítékből,
kirabolt tizenhatévemről letépjem
káromkodó anyám átkát.

Pokol-tüzes vérem kiégetett ingei
idegen emberré öltöztettek,
múltam szikrázásán áttetszik a ház,
ahonnan megátalkodott hitem magányba kergetett,
világba űzött címeres szegénységből,
sárkányként száguldjak a héthatárba.

Szívverésem sorsot perdít ki helyéből,
emlékek rongyai fel-fellobognak,
arcom belehidegszik gyermekkoromba,
belefészkel napjaimba letünt keservem,
s vissza kelll szomorodnom újra meg újra
kiégett múltba, kopott emlékeimbe.

Bari Károly

Vándorcigányok

Hajnalok tornyai dőlnek vállunkra: szürke ködöt ásító,
csípős szelek sörényébe-fogódzkodva érkező
hajnalok, a szegénység keserű füstje fojtogat
bennünket, nyikorgó szekereinken
visszük rongyokba-öltöztetett, hegedűszóval-cirógatott
isteneinket: csupa-tűz ölű asszonyainkat,
akik az árkok szélén szülnek, tündérek ők;
az utak tündérei, harmattal mosakodnak,
gyöngyvirág-levélbe törölköznek, szemükre álmot
énekelnek esténként, szoknyájuk suhogása:
forró zivatar, amikor a varjak fekete
szárnycsapásai sötétséget karcolnak az utak
fölé, árnyékok lopakodnak a fák között;
lányaink kendőjét akarják ellopni, hogy majd
csókért adják vissza, nem őrzik vad kutyák
sátoros szekereinket; kiváncsiskodó
baglyok rikoltoznak csak a szekérrudakon,
a régi öregek hétpecsétes íratlan törvényei
égették keményre szívünket, cigányok vagyunk,
ponyvás szekereken kóborol népünk a világban
hidegen-süvöltő telek, verejtékben-ázó nyarak
között, tábortüzek hamuvá-rongyolódott
lángjai alatt kincset keresnek az éveiket-már-nem-tudó
cigányasszonyok, akik döglött macskák szőrét
rakják haragosaik kenyerébe, hogy megrontsák,
arcukra utak pora tapad, végtelen, csillagot-álmodó
puszták dideregnek mögöttünk, szurtos gyermekeink
az öröm piros-citeráját zengetik naphosszat; gondtalanok,
nyikorgó szekereink az utak kőpadlójához nőttek,
kehes lovaink nyerítése lobog a levegőben, súlyos
fény-zászlók zuhognak a falukra: parasztjaik
az arany búzaföldek szívdobogósából falat
emeltek házaik köré, ponyvás szekereken kóborolunk
berozsdásodott, csikorgó tengelyű égtájak között,
villám-hasogatta üszkös facsonkok kuporognak
az utak mellett; kormos ágaikra este
ráúszik a hold.

Bari Károly