Ez a történet egy vándor népről szól, amely a középkor folyamán érkezett a Balkánra, és onnan fokozatosan terjedt szét az egész Európában és azon túl. Amikor a nép fiai zarándokruhában először kopogtattak a Nyugat kapuin, rögtön élénk kíváncsiságot keltettek a Nyugat kapuin belül levőknek, és ennek köszönhetően hamar a legkülönbözőbb elméletek keltek szárnyra az eredetükkel kapcsolatban.

Sokkal később vált lehetővé, hogy nyelvük elemzésével megállapítható legyen a származásuk pontos helye. Annak ellenére, hogy a századok során folyamatosan kezdeniük kellett a külső hatásokkal és befolyásokkal, sikerült megtartaniuk sajátságos identitásukat, mert hallatlan erőt mutattak az alkalmazkodásra és a túlélésre. Ha valaki számba tudná tartani mindazokat a megpróbáltatásokat, amelyekkel szembeszálltak, annak szemében már az is hatalmas eredménynek tűnhetne, hogy e nép egyáltalán fennmaradt. De minthogy lehetnek olyan vélemények, amelyek szerint már az is igazolásra szorul, hogy a cigányságot "Európa népei" közé számítsuk. Legjobb mindjárt azzal kezdeni, hogy igazoljuk azt az álláspontot, ha egy nép egy csoport férfit, asszonyt és gyermeket jelent önálló nyelvvel, kultúrával és közöz etnikai jegyekkel, amelyek által azonnal megkülönböztethető a szomszédaitól, akkor azt kell mondanunk: sok idő eltelt már azóta, hogy a cigányság egykor népnek volt nevezhető. Az egykori cigány nép a századok folyamán sok féle lett. Egy régi írásban ezt olvashatjuk: "Fénylő sötétbőrűjek, fekete hajúak s a szemük is feketén csillog. Szokatlan viselkedésük, szegénységük ellenére mindig vidámak". Öltözködésüket furcsának találják a velük kapcsolatban lévő emberek.

Történelmükből alig áll rendelkezésünkre használható írásos emlék, melynek alapján végigkísérhetnénk a cigányok útját. Sőt, mikor az emlékek szaporodni kezdenek, azok kivétel nélkül kívülállóktól származnak, akik sok esetben tudatlanok és értetlenek voltak, telve előítélettel.

"A cigányok igazi történelme a nyelvük tanulmányozásában rejlik" – nyilatkozta egy nagy tudós. Kétségtelen, hogy a romani nyelv tanulmányozása sokat segíthet a nyelv eredetének és fejlődésének megértésében. De hogy ezek a tanulmányok milyen mértékben világítják meg a romani nyelv beszélőinek származását, az igen bonyolult kérdés, hiszen a nyelv beszélői nem azonosíthatók a cigány néppel.

Perzsiában végre akad néhány írott irat, mellyel közelebb kerülhetünk a cigányok előtörténetéhez, túl sok reményt azonban ezekhez sem szabad fűzni. Sokáig a nyelv marad első számú támaszunk.

Hamzaal-Iszfakán, arab történetíró feljegyzi, hogy alattvalóitól való törédéstől áthatva Bahrám Gót perzsa király – uralkodott 421-438 között – így határozott: Alattvalói csak csak a nap felét töltsék munkával, másik felét zeneszó mellett közös evéssel-ivással. Egy nap viszont talált egy csoportot, amely rendelkezésével dacolva zene nélkül itta a bort. A király megfedte őket hanyagságukért, mire azzal védekeztek, hogy hiába kerestek, nem találtak zenészt, aki szórakoztatná őket. Az uralkdó megkérte India királyát, hogy küldjön országába zenészeket. A 12 000 muzsikus letelepedett Perzsiában, szaporodtak és sokasodtak.

"Leszármazottaik, bár kis számban, még mindig ott élnek - írja Hamza. Ezek a zottik."

Fél évszázaddal később a legenda újra feltűnt Firdauszi Sáhname Királyok Könyve című, 1010-ben befejezett 60.000 soros perzsa nemzeti eposzában. Firdauszi szintén megemlíti, hogy Bahrám Gór zenészeket és mulattatókat kért az indiai Sangul királytól, mondván. "A szegényebb osztályok nálunk zeneszó nélkül isszák a bort, amit a vagyonosabbak nme helyeselnek. Ezért válaszál ki és küldjél nekem a lurik közül 10.000 férfit és nőt, akik értenek a lanthoz." Bahrám Gór búzát, marhát és szamarat adott a luriknak és szét küldte őket országába, hogy műveljék a földet és muzsikáljanak a szegényeknek. Egy éven belül a lurik meggondolatlanul elfogyasztották összes búzájukat és marháikat, mire a király megdorgálta, majd szélnek eresztette őket azzal a parancsal, hogy rakják fel szamaraikra az összes ingó vagyonukat és továbiakban zenélésből éljenek. Megparancsolta nekik, hogy keresztül-kasul utazva az országban boldog és boldogtalannak muzsikáljanak.

Luri ma is "cigány-t" jelent perzsául, Szíriában, Palesztíniában és Egyiptomban. Abban a kérdésben, hogy az eredeti cigányok azonosak voltak-e az indiai dzsátokkal-akik ma Pandzsáb tartomány jelentős részét alkotják – több mint 100 éve nem sikerült dűlőre jutni, de a hipotézisnek továbbra is vannak hívei. Ha minden korai utalást, amely a zottikról szól a cigányokra vonatkoztatnánk, viszonylag hamar rekonstruálhatnánk a korai cigánymigrációk útvonalát. A krónikusok és geográfusok beszámolnak néhány olyan esetről, amelyben embereket szállítottak az Indus völgyéből nyugat felé, Perzsiába és tovább. Perzsiában a cigányok betolakodóknak számítottak, és a VII. század közepén el kellett hagyniuk Perzsiát, majd Örményország felé indultak. Itt minden bizonnyal hosszú időt töltöttek. Ez bizonyítja, hogy a romani európai dialektusaiban több örmény jövevényszó mutatható ki. A törökök drámai gyorsasággal a XI. század közepén elfoglalták Örményországot, és ezzel a cigányokat az ország elhagyására ösztönözték, akik a Bizánci Birodalom nyugati felére Konstantinápoly és környékére vonultak és innen rajzottak ki végre a Balkánra és egész Európába.